Az ötletet ennek a blognak a megírásához egy kedves cicarajangótól kaptam. Ő egy pszichológus hölgy, aki a cicáinkkal kapcsolatos e-maillel keresett meg korábban.  Amikor megszülettek C almunk tagjai: "vörös" és "cirmos", írtam neki arról, hogyan viselkednek az újszülöttek, milyen benyomásaim alakultak ki róluk az első pár órában, illetve az első napokban. Ő válaszában arra kért, írjak még hasonlókat.

Ez indította el bennem a gondolatot, hátha más cicabarátok is szívesen olvasnák, hogyan bontakozik ki egy-egy csöpp maine coon "személyisége", hogyan, mivel telnek napjai a kölyköknek, s miket tapasztal velük kapcsolatban a tenyésztő. Ezek ugyanis olyan történések, amik a "színfalak" mögött zajlanak, a leendő gazdik (és az egyszerű érdeklődők, no meg a rajongók ) pedig esetleg szeretnének tudni ezeknek a csodálatos napoknak a részleteiről is.

Akkor tehát...

...induljon  a BLOG két maine coon kölyök életének első három hónapjáról!
2009. 04. 10.
A kölykök még csak három naposak, de ma már megtörtént, hogy mikor kivettem őket a dobozukból, nem zendítettek rá a szokásos nyivákolásra, hanem megbízva bennem, csöndesen kuporogtak a nyakamban (ide szoktam tenni őket, mert így érzik ők is és én is a meleget, az illatot, a szívverést). Nem tudom, ki mit gondol erről, lehet, hogy butaság, de én igenis azt hiszem, hogy már megismernek, és nem rettegnek attól, hogy bármi bajuk lenne, mikor megfogom őket.
Még nem döntöttünk arról, hogy melyiküket tartsuk meg. Sajnálom, hogy nem maradhat nálunk mindkettő!

Nagyobbak, mint bármelyik eddig nálunk született kölyök volt hasonló korában, sőt, még az apjuk korabeli súlyát is meghaladják. (A vörös születése óta a nagyobb kettejük közül.)
Azt hiszem, nem nevezem őket most már "vörösnek" meg "cirmosnak", mert már adtam nevet nekik.
A vörös a Chanel Egoiste, a cirmos pedig a Chanel Antaeus nevet kapta.
Azt sem bírtam megállni ma sem, hogy fotózzam őket...

2009. 04. 11.
Minden nap megmérem a kölykök súlyát. Ilyenkor kicsit messzebbre kell vinnem őket, mint amikor csak egyszerűen a dobozuk mellett lévő ágyra teszem őket dédelgetés céljából.

Ezen alkalmakkor Joplin, a mamájuk, egy szemvillanásával biztosít teljes bizalmáról, de azonnal mellettem terem, s jön ő is - kb. a következőket olvasom ki a tekintetéből ilyenkor: "ahhoz képest, hogy ember vagy, nagyon ügyes vagy, de a rövid agyaddal esetleg elfelejtenéd, hova kell VISSZATENNI a kicsiket, ezért elkísérlek, bárhova is cipeled őket!!!! Szóval, Joplin jön velem a három méteres útra, figyeli, mintha még sosem látta volna, hogy mit csinálok, majd felcsapott farkincával megmutatja az utat vissza a dobozhoz. Ismét rám néz: "na ugye, milyen jó, hogy jöttem, IDE pakold vissza őket. ...De mind a kettőt ám, mert számolok!" Mikor aztán szót fogadok, visszateszem a babukáit, Joplin azonnal nekilát megpucolni őket, de alaposan ám, hisz a hosszú kiránduláson nagyon piszkosak és büdösek lettek nyilván...

2009. 04. 13.
Ma egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy valaki kereplőt csempészett a kölykök dobozába.
…vagy mi…
Közelebb húzódtam, néztem, lestem, de semmi. Viszont a hang csak nem akart múlni. Ekkor Joplint gyanúsítottam meg azzal, hogy új hangszínen kezdett dorombolni, de ő tagadott. Ellenben Egoiste torka furcsán zörgött. Onnan jött a vadi új DOROMBOLÁS!
Antaeus viszont nem ilyen elragadtatott, ő még nem zenél a torkával, ami nem csoda, mert neki mindig csak hátulról a második szopizó pozíció jut, azaz nyilván nem lehet oly elégedett, mint a kis piros maine coon baba. A legbővebben tejecskét adó hátsó két helyet ugyanis Egoiste kisajátította magának, s nem is adja át még csak próbára sem a tesójának.
De Antaeus is elöljár ám valamiben! Ő már ki tud kukucskálni a szemecskéi belső sarkán. Bizony, bizony, neki már nyíladozik a szeme. Éppen ezért újabban "Bigyó felügyelőnek" szólítjuk, hisz nagy ravaszan mindent kifigyel!

2009. 04. 16.
Mára mindkét kölyök kinyitotta a szemét, bár afelől továbbra is kétségeim vannak, hogy rájöttek-e egyúttal arra is, hogy újonnan használatba vett érzékszervük mi mindenben segítségükre lehet. Látható módon ugyanis továbra is csukott szemmel - azt hiszem, a szaglásuk segítségével - keresgetik a saját célra lefoglalt szopizó helyeket.

2009. 04. 17.
Ma tíz naposak a kicsik. Mi az, hogy kicsik?!? Hatalmasak! Lemértem őket, és elemet cseréltem a mérlegben... De nem a mérleg romlott el! Egoiste 385, Antaeus pedig 381 gramm.

Sokat töröm a fejem, mi lehet az oka annak, hogy ez a két kis kandúr ilyen dinamikusan fejlődik. Lehetne az a magyarázat, hogy azért, mert csak ketten vannak. És természetesen van is ebben valami, de ennél több oka kell, hogy legyen, mert Joplin korábbi almából származó egyetlen kölyök, Bagira Bay - aki bevallom őszintén a kedvencem minden eddigi kölyök közül  - szóval ő sem volt ilyen nagy.

Ahogy végiggondoltam, mi is változott nálunk a korábbiakhoz képest, egyetlen dolgot találtam: új száraztápot használunk. A történet röviden annyi, hogy korábban a Royal Canin-ra esküdtünk, de elveim vannak... Márpedig azt kellett tapasztalnom, hogy a Royal Canin komoly különbséget tesz magyar és nyugat-európai ügyfelei között. Ez számomra elfogadhatatlan. Mi is ugyanannyit fizetünk (ha nem többet...) a tápokért, mint a német, osztrák, stb. tenyésztők, ennek ellenére amikor németországban vettem cicát, nekem, mint vevőnek egy hatalmas "Royal-os kezdőcsomagot" adott át a tenyésztő, amit a cég minden újdonsült cica-tulajdonosnak biztosít annak érdekében, hogy az a Royal tápokat válassza a továbbiakban. Nálunk ilyen nincs . Ez volt az oka, hogy áttértem a HILL'S tápokra, melyek tényleg a top-top minőséget képviselik, s a gyártó cég nem tesz különbséget vevői között aszerint, hogy mely országban élnek. Végkövetkeztetésem tehát: talán a prémium-minőségű HILL'S macskatáp - amit a mama cica terhessége és a szoptatás idején is fogyaszt - is közrejátszik abban, hogy ilyen különlegesen fejlődnek a kölykök.

(Mindemellett, ha a RC mégis úgy dönt majd, hogy egyenlőnek tekint bennünket más európai ügyfeleivel, ismét vásárolni fogom az ő tápjaikat is. Addig azonban nem, és nem is ajánlom másoknak sem.)

2009. 04. 18.
Végre kezdenek egymásra is figyelni a kölykök! Már látszik rajtuk, hogy pontosan tudják, hogy meddig tart a saját testük, és hol "kezdődik" a másiké. Sőt, azt is láttam, amikor játszottak egymással! Ugyan meglehetősen koordinálatlan még a mozgásuk, azért már a kis tappancsukkal meg-megérintik a másikat, és nyalogatni is megpróbálták már egymást.

2009. 04. 19.
Antaeus ma már nem úgy kúszik-mászik, mint eddig. Most már maga alá húzza a hátsó lábacskáit, és úgy próbál lépegetni. Egoiste azonban továbbra is a hasán csúszkál úgy, hogy a hátsó lábait béka-szerűen szétterpeszti, és úgy lökdösi magát előre. Nagyon jópofák a kölykök, ahogy keresik egymást, és akár az egész dobozt is körbecsúszkálják annak érdekében, hogy a  testvérkéjük közelébe érjenek, és hozzábújhassanak. Olyannyira szeretnek egymás közelében lenni, hogy amikor csak egyikőjüket veszem ki a dobozból, hangos óbégatásba kezdenek mindketten. Ha viszont együtt emelem ki őket, általában nincs ellenvetésük.

2009. 04. 20.
Flagstaff, a kölykök birka türelmű papája ma már nem bírta tovább elviselni, hogy titkok legyenek előtte. Elvégre mégiscsak ő a főnök a háznál, és tarthatatlan, hogy  egyesek - gondoljunk itt elsősorban Joplinra, de a gazdi sem különb - szóval egyesek titkokat rejtegetnek, míg mások furcsa hangokat produkálnak a belső szobában, és egyesült erővel kizárják(!!!) onnan a ház urát!

Azt hiszem, ez járhatott Flagstaff fejében, amikor egy óvatlan pillanatban besurrant a kölykök szobájába, és felszökkent a dobozuk mellett álló fotel háttámlájára, hogy bepillantást nyerjen a titokba.

Nem lehetett nevetés nélkül kibírni az arcán megjelenő kifejezést! Megpróbálom leírni, mi volt kiolvasható elkerekülő szeméből és megnyúló pofácskájáról:

"M I    E E E Z???

... akarom mondani: kik ezek? Hogy kerültek ide, és egyáltalán: ki engedte be őket? Na jó, nem tűnnek veszélyesnek, úgyhogy tőlem maradhatnak éppen. Nini, itt van Joplin! Nanana, mi ütött beléd?"

Ekkor tartott ott a jelenet, hogy Joplin kipattant a kölykök mellől, és olyan vészjóslóan közeledett Flagstaff felé, amit ő sem érthetett félre, és iszkiriiii! Kiinalt a szobából, de annyira, hogy azóta erőszakkal sem lehet oda becipelni őt!

"(Naná, hogy nem megy be egy olyan barlangba, amit a Joplin nevű hétfejű sárkány őriz! Az a két kis valami vette így az eszét annak a nősténynek, hisz a megjelenésük előtt egész normális volt, sőt, 65 nappal azelőtt, hogy bezárkózott ebbe a szobába a valamikkel, még kifejezetten kedves és hízelgős volt! Gyönyörűen hempergett a földön, szexisen turbékolt, guggolójárásban közlekedett, és még a hátára is fel szabadott mászni. Azok voltak ám a szép napok!) "

2009. 04. 21.
Boldog szülinapot kívánunk a ma két éves Joplinnak!

Elgondolkoztam megint ezen az állattartás dolgon. Az a határozott véleményem, hogy nem szabadna engedni, hogy úgy nőjenek fel gyerekek, hogy nincs körülöttük állat. Mert, ha nincs, akkor kimarad a személyiségfejlesztésükből valami olyan fontos dolog, ami semmi mással nem pótolható.

Ez a kis kitérő csak azért jutott eszembe, mert azon is töprengtem mostanában a kölyköket látva cseperedni, hogy vajon el tudnám-e már dönteni, hogy milyen a személyiségük.

Máris megadhatom a választ: nem.

Annyit viszont már látni most is, hogy Antaeus lehiggadt a születéskori izgágaságából, és máris kialakult benne a végtelen bizalom az irányunkban. (Hogy más emberekhez hogy viszonyulna, nem tudhatjuk, mert nem engedünk még idegeneket a kicsik közelébe.) Egoiste viszont még mindig apró ösztönlény, és bár az ellen nincs semmi kifogása, ha kivesszük őt a dobozból, és babusgatjuk, de nem bízik bennünk olyannyira, mint öcsikéje, amit onnan tudni, hogy amíg szállítjuk őt a markunkban, feltétlen rikoltozni kezd, hívja a mamáját, aki menetrendszerűen ott is terem persze, és megnyugtatja őt. Bízom benne, hogy így, közös erőfeszítéssel (mármint mi, a család tagjai, és Joplin, a mami), elérjük, hogy Egoiste is elhiggye végre, hogy semmi félnivalója az emberektől, még akkor sem, ha egyébként nagyon ingatagnak tűnik pl. egy 10 év körüli gyerek karjaiban való rövid utazás.

Továbbvive ezt a gondolatot: ezek után talán már érthető, miért válogatjuk meg annyira körültekintően, hogy kinek adjuk majd oda a nálunk született cicákat. A Kisherceg világhírű mondata jusson eszünkbe:

"Örökre felelős leszel azért, mert megszelídítettél!"

2009. 04. 22.
Tegnap a macskakölyköknek az emberrel való nagyon fontos kapcsolatáról, és az ebből származó felelőssgünkről írtam, ma pedig a saját fajtársakkal való kapcsolatuk fontosságát szeretném körüljárni:


Ha belegondolok, tulajdonképpen semmi tennivalónk nem lenne a kiscicák körül, ha nem lenne az a fixa ideánk, hogy emberekkel való kapcsolatra is szocializálnuk kell őket, amiről tegnap írtam! Ha az anya és a kölykök is egészségesek, akkor a kicsik egész nap csöndben szopiznak, alszanak, illetve ezen tevékenységek pár perces megszakításaként mozgolódnak is már kicsit, így két hetesen. Rend, tisztaság és csend van körülöttük. Ők maguk is állandóan tiszták és jóllakottak. Mindezért dícséret illeti a mamát!

Joplin mindezek mellett elég sokat "beszélget" is a kicsinyeivel.

Általánosságban az mondható el a maine coonról, hogy ritkán nyávog, van viszont egy speciális purrogó hang, amit fontos dolgok közlésére tartogat. Ezt a hangot veszi elő Joplin, valahányszor megjelenik a kölykök mellett. Arcjátéka és testbeszéde ilyenkor gondoskodást és gyengédséget sugároz.

Biztos vagyok benne, hogy mindent megtanít a kicsiknek, amit egy anyamacska a kicsinyeinek megtaníthat.

(Sőt!!!)

(Itt közbevetésként hadd mondjak el egy történetet, ami egy kiállításon történt meg velünk. Odajött hozzánk egy okostojás, és Joplin felé bökve megkérdezte: "Osztán tud egerészni ez a macska?" A következő választ kapta: "Nem tudom, uram. Nálunk szerencsére nincsenek egerek." Közben pedig csak remélni tudtam, hogy ha ez az ember személyautókat nézeget egy szalonban, nem kérdezi meg az eladótól, hogy lehet-e lovat fogni a kocsi elé...)

Visszatérve most már a kölykök tanítgatásához, vannak olyan dolgok, amiket  nem az anyjuktól, és nem is tőlünk, emberektől, hanem egymástól, és olyanok, amiket más macskáktól kell elsajátítaniuk.

Ezért szükséges a macskakölyköknek LEGALÁBB 12 hetes korukig a testvéreikkel, és persze az anyjukkal maradniuk. Tisztában vagyok azzal, hogy a kiskutyákat sokan már 8 hetes korban alkalmasnak tartják az elválasztásra, de a macskáknál ez másképpen van. Ha ugyanis három hónapos kora előtt megszűnik a kölyökmacska testvéreivel és anyjával való kapcsolata, és már csak emberekkel találkozik, akkor sajnos jó esély van arra, hogy soha nem fogja megtanulni mindazt, amit egyébként pont ebben az időszakban kellene. Ezért figyelhető meg az, hogy, a korán elválasztott cicák felnőtt korukra sem sajátítják el például azt, hogyan kell úgy játszani, hogy azzal ne okozzanak fájdalmat másoknak. Ki ne látott volna már olyan macskát, aki az emberi simogatás közben bedurvul, és fájdalmas karmolásokat, harapásokat ejt a kedveskedő kézen? Ezt a viselkedésformát például soha nem tapasztaltam egyetlen maine coonomnál sem. Merem azt feltételezni, hogy egyrészt azért nem, mert a maine coon eredendően nyugodt, és kifejezetten intelligens fajta, másrészt viszont azért, mert mindannyian saját mamájuk és testvéreik közt élték meg életük első 12-13 hetét.

2009. 04. 23.
Nagyon jópofák ám most már a kislegények!

Azon kaptam ma őket, hogy amolyan kismacskásan játszanak egymással. Nem valami rohangászásra kell persze gondolni, hanem csak amolyan harapdálós, tappancs-emelgetős, reszketős ugra-bugra-kezdeményre. De látnivaló, hogy most léptek abba a korba, amikor többet hisznek magukról, mint amire képesek: nekirugaszkodnak megvalósítani az eltervezett mozdulatsort, ám csak valami vicces -esetlen - bohókás, épp ezért elragadtatóan kedves bukdácsolás sül ki belőle.

Antaeus a kezdeményező, Egoiste inkább csak megadóan tűri a "támadásokat". Persze nem hagyja magát ő sem, és visszaveri a rohamokat, ám minden alkalommal ő bújik oda a másikhoz, jelezve a játék végét, mintha csak azt mondaná: na, most már elfáradtunk, ugye, aludjunk egyet!"

2009. 04. 24.
Megpróbáltam ma egy csörgőből és csillogó szalagocskákból álló cicajátékkal felkelteni a kölykök figyelmét, de korainak bizonyult még a dolog. Egyikük sem méltatta kezdeményezésemet még csak egy szempillantással sem. Joplin viszont a lakás távoli szegletéből vágtázva érkezett, a szokásos igyekvő huppanással termett a kicsik mellett. De ezúttal nem ők érdekelték, hanem a játék! Mivel pedig a dobozban nincs elég hely ehhez, szájába ragadta a bot végét, amin a csörgő és a szalagok díszelegnek, kiugrott onnan, és "kérte", hogy folytassuk a szórakozást.

Így vettem észre, hogy a kis macskacsalád kinőtte régi kuckóját, ezért kiépítettem egy nagyobb terület, ahol továbbra is van  kényelmes, puha fészek a szunyókálásra és szopizásra, de könnyen elérhető aprócska "játszótér" is csatlakozik most már hozzá. 

Amíg készült az új cicaszoba, Joplint kizártam. A kicsiket mindeközben egy macskapárnára helyeztem, ahol békésen aludtak a nagy átrendezés alatt. Mikor elkészültünk a munkával, betettem őket az új helyükre, ami bizony-bizony egyáltalán nem aratott náluk osztatlan sikert. Ekkor beengedtem a mamát is, gondolván, majd ő megnyugtatja őket. Ekkor azonban meglepő dolog történt! Annak ellenére, hogy a keserves sírás nyilvánvaló módon a régi doboz helyéről, a hálószobából hallatszott, Joplin egynesen a nappaliba kitett, kiszuperált dobozhoz rohant, s csak azután vette az irányt a hangok felé, mikor már meggyőződött arról, hogy EGYETLEN babáját sem felejtettem a régi dobozban. Azt hiszem közben erre gondolt: "Még jó, hogy itt vagyok, mert nélkülem igencsak nagy bajban lennének ezek a végtelenül kedves, de értetlen kétlábúak! Állandóan ellenőrizni kell őket."

Amikor viszont megpillantotta az elkészült helyecskét, gyorsan végigszaglászta, és az látható módon elnyerte a tetszését. A kicsiket gyengéden megnyugtatta egy rövid purrogással, megszoptatta őket, majd kiheveredett a puha borítású játszó részre, és várta, ki lesz az első, aki kimerészkedik hozzá.

2009. 04. 25.
Antaeus mára megelőzte súlyban Egoiste-ot. Nem jelentősen, de megelőzte. Pedig ő mozog többet, olyannyira, hogy már négy lábon is láttam őt araszolni. A játszó terület birtokbavételénél is ő volt a kezdeményező, és addig-addig nógatta bátyját, míg végre Egoiste is nekidurálta magát, és bemászott a cicaodúba Anteaus után, felfedezni, azt a területet is.

Angelina, az ezüst teknőc (fehérrel) nőstényünk pedig jól kijátszotta éberségünket, és most már kétséget kizáróan biztos, hogy állapotos. Mérges vagyok magamra, amiért olyan önhitt voltam, hogy észre fogom venni a tüzelése kezdetét. Észre is vettem valamit, külön is zártam őt Flagstafftól, de ezek szerint Flaggy volt a gyorsabb, és ő már hamarabb megtette az általa szükségesnek tartott, az én véleményem szerint azonban kerülendő lépéseket . Most már csak az a kérdés, milyen alapos munkát végzett, azaz május végén hány újabb cicababa érkezik!

2009. 04. 26.
Arra ébredtem ma reggel, hogy bámul valaki. Hogy pontosabb legyek: rám nézett a cica!!!

Az történt, hogy Antaeus felfedezte, hogy, ha a játszótér végébe telepszik, onnan fel lehet kukucskálni az ágyra. Amint erre rájött, nekilátott izibe' visszaadni azt a sok-sok bámészkodást, amit mindeddig ő és testvérkéje kapott, amikor időről-időre fel-felbukkant egy-egy fej, a helyecskéjük felett, és perceken (na jó, lehet, hogy akár fél órán át is) bámulta őket, egy árva szó nélkül.

Most ő tette ugyanezt. Fogalmam nincs, mióta üldögélhetett ott magányosan, és mióta meresztette a szép kék elkerekedett szemecskéit, csak annyit tudok most már, hogy ezzel a módszerrel egy két és félhetes kiscica is képes felébreszteni az embert legmélyebb álmából!  

Naná, hogy én sem maradtam rest, s álomba cirógattam a nyavajást, kizárólag azzal az önző szándékkal, hogy nyugton alhassak még kicsit.

2009. 04. 27.
A mai nap leglátványosabb eseménye a kölykök körül a VERSENYFÜRDETÉS volt. Ha valaki nem tudná, mit  is takar ez a kifejezés,  megnyugtathatom, én sem tudtam eddig, de biztos vagyok benne, hogy a macskáknál ez egy létező sport, melyet egyesek közülük versenyszerűen űznek.

A versenyszabályzat alapja az, hogy egy kismama cica (nevezzük őt Angelinának), akiben kezdenek mozgolódni a hormonok, megelégeli, hogy a környezetében van egy anyamacska, (legyen ő pedig Joplin), aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy kölykök körül serénykedhet.  Tehát Angelinának nem kell mást tennie, mint kilesni azt a pillanatot, amikor Joplinnak kissé lankad a figyelme, és kellően távol kerül a kölykeitől ahhoz, hogy remélhetőleg ne hallja meg, ha valamelyik kölyöknek ellenvetése lenne a tervezett akcióval kapcsolatban. Ekkor be kell surrannia a kicsik mellé, és alapos mosdatásukba kezdeni, hisz Joplin szaguk van, ami TARTHATATLAN állapot kölyökcicákról lévén szó!

Igen ám, de egy anyamacska vonatkozásában nem létezik olyan távolság egy lakáson belül, ahonnan ne hallaná meg a kölykök legapróbb nyikkanását is, (még akkor sem, ha a saját nevét akár a fülébe is lehet kiabálni anélkül, hogy akár egy szempillantásra is méltatná a hívó szót), ezért aztán Joplin fénysebességgel ott terem az orvfürdetés helyszínén. Ő is azonnal hozzálát a munkához, és ezzel kezdetét veszi a mosdató-párbaj. Mivel azonban esetünkben mindösszesen két kölyök van, egyik nőstény sem tudja legyőzni a másikat, hisz - mindkettőjük legnagyobb sajnálatára - egyszerre csak egy kicsit lehet nyalogatni. Ekkor aztán az egyik nősténynek - esetünkben Joplinnak - mentő ötlete támad!

Hirtelen Angelinát kezdi fürdetni!!! Zseniális gondolat, hisz ha az ellenfélnek is rendes szaga (értsd: Joplin szag) lenne, azzal meg lehetne nyerni a mosdató-versenyt,  nem beszélve arról, hogy esetleg át is lehetne testálni rá a kölykök sűrű fürdetésének kemény munkáját...

2009. 04. 28.
Három hetesek lettek a manócskák! Nagyon gyorsan telik az idő!

Na, és persze a súlyuk is rohamosan gyarapszik: Antaeus 645 gramm, Egoiste pedig 632 gramm.

Arra lettem figyelmes, mintha most a fülecskék növesztésén lenne a fő hangsúly... Most már szépen hegyesednek, és a bojtocskák is látványosan alakulnak. Még mindig "picibabásak" az arányok, de most már meg lehet figyelgetni az alakuló speciális maine coon jegyeket. A fajta egyik jellegzetessége például, hogy a faroknak szép hosszúnak kell lennie. Az a kívánatos, ha felnőtt korra, olyan hosszú, hogy ha visszahajtjuk a háton a fejtető felé, eléri legalább a fej-nyak találkozását. A fülek a kölykök születésekor még egyáltalán nincsenek a "helyükön". A fajtaleírások szerint a kifejlett példányoknál a fejtetőn kell elhelyezkedniük, úgy, hogy köztük körül-belül egy fülszélesség legyen. (Bár a kandúroknál nem gond, ha a hatalmasra növő fej miatt ezek az arányok kissé módosulnak.) Fontos azonban az erőteljes áll, stop, és a hosszú test, lábak, ugyanakkor erős, nehéz csontozat. Ez utóbbi látványosan megvan a két kislegénynél, a többit pedig: majd meglátjuk!

2009. 04. 29.
Azt az észrevételt kaptam, hogy kevesebbet írok Egoiste-ról, mint Antaeusról, holott ő is szépséges cicalegényke, és nagyon elegáns a hófehér kesztyűivel.

Mint mindig, most is elgondolkodtam a kritikán, nem azért, hogy ellenkezni kezdjek, hisz nyilván nem tudom objektíven megítélni a témát, hanem csak azért, hogy megtaláljam az okát annak, hogy ezt lehet érezni - függetlenül tehát attól, hogy igaz a "vád" vagy sem.

Először is mindkét kölyök máris a szívemhez nőtt, ami bizony elkerülhetetlen volt, lévén tündér-maffiózó mindkettő... Másrészt egyikük, mégpedig Antaeus elöljár az új dolgok produkálásával. Így aztán tényleg igaz lehet, hogy amikor Egoiste is áthalad ugyanazokon a fejlődési fázisokon, arról már nem teszek különösebb említést, ami - a kritikából kiolvasva - HIBA. Harmadrészt pedig, örülök, hogy ilyen árgus szemek figyelnek, és annak is, hogy a blog olvasói két táborra látszanak szakadni ... Ugyanis Antaeus-rajongó is volt már, aki pedig azért vont felelősségre, hogy miért nem írok többet őróla. Kicsit úgy érzem magam, mint a kétgyermekes anyuka, akit az egyik nagymama azért nógat, hogy az idősebbik, a másik pedig azért, hogy a fiatalabbik unokával foglalkozna többet!

Ezért aztán most teszek egy őszinte vallomást:

Még mindig nem tudnám megmondani, hogy melyiküket választanám!!! Ebből is látszik, hogy nem húz a szívem semelyikhez sem jobban. Hogy még pontosabb legyek, mindkettőjüket imádom! Egyszer azt hiszem, Antaeus, máskor pedig azt, hogy Egoist lesz, aki nálunk marad…

2009. 04. 30.
Okulva a tegnapiakból ma igyekszem leírni mindkét kölyökről a legfrissebb benyomásaimat:

Most már kezd kirajzolódni bennem a kép a személyiségükről. Összefoglalva úgy mondhatnám, Egoiste a higgadt, "elmélkedő", Antaeus pedig a felfedező típus. Egoiste hasonlít a papájára Flagstaffra, aki olyan nyugodt jószág, hogy még vérvétellel sem lehet kihozni a sodrából. A legutóbbi ilyen beavatkozás alkalmával például nem volt éppen a doktornő közelében asszisztencia, és ennek ellenére is minden gond nélkül megoldható volt a vérvétel. Csak szépen át kellett őt karolnom, s tartotta a pracliját bátran. Máskor pedig ölbe kapjuk, amikor csak akarjuk, és ellenvetés nélkül tűri ezt is. Azt hiszem, Egoiste is hasonló higgadt felnőtt lehet majd, még akkor is, ha most még élénk tiltakozással fogad minden újdonságot. Amit viszont már megtapasztalt, és nem ítélt kifejezetten kellemetlennek, mindazzal szemben ellenvetés nélkül viseltetik, sőt általában békésen el is szunyókál, amikor már nem tekinti veszélyesnek a szituációt. Antaeus ezzel szemben kész kis zsivány. Bármikor kész a rendetlenkedésre, testvére, mamája, vagy a gazdi rágcsálására, és pimasz arckifejezéssel, a félelem legapróbb jele nélkül "támad" meg bármit, ami játéknak tekinthető (értsd: mindent). Ugyanakkor viszont úgy tud kedveskedni, odabújni a pár pillanattal korábban hevesen támadott objektumhoz, hogy nem lehet ellenállni annak, hogy jól megszeretgessük, amit ő nyomban dorombolással honorál.

A baj csak az, hogy ezeket a cica-személyiségjegyeket végiggondolva azt kell mondanom, mindkét típus imádnivaló, ami azért gond, mert hisz választani kell közülük... (Bár attól tartok, Antaeus pár héten belül a falon és neadjisten a függönyökön fog közlekedni, amit viszont rosszul tűrök, és ha esetleg megtörténik, akkor komoly konfrontációra kerülhet sor köztünk!)

Antaeus 6 napos
Antaeus 3 napos
Egoiste 3 napos
3 napos babák a mamival
3 és fél hetesek
6 napos kölykök a mamival
Egoiste 3 és fél hetes
Bigyó 3 és fél hetes
Egoiste 6 napos
Egoiste 2 és fél hetes
Bigyó 4 és fél hetes
Bigyó 3 és fél hetes
Egoiste 3 és fél hetes