2009. 05. 01.
Mozgalmas éjszakánk volt!

Napközben nem vettük észre, hogy valami miatt Egoiste a magáénak fenntartott két csecsbimbónak csak az egyikét használja. Úgy derült fény a dologra, hogy estére szegény Joplin sántítani kezdett. Megvizsgáltam, mi történhetett vele, és ekkor vettem észre, hogy az elhanyagolt bimbó és környéke úgy dudorodik ki, mint egy hegygerinc, és meg van keményedve is, de annyira, hogy a miatta fellépő fájdalom már a járásban is akadályozza Joplint. Próbáltam rábírni Egoistot, hogy szopizzon onnan egy kicsit, de semmi hajlandóságot nem mutatott erre, mert éppen olyan jóllakott volt, hogy feszült a pocija, mint a dob. Antaeust is megpróbáltam rábírni a segítség nyújtásra, de úgy nézett rám, mintha csak azt kérdezné: "Mi lelt téged? Még mindig nem érted, hogy ez nem az én szopihelyem, kell a kutyának!!!" Sehogy nem lehetett őt becsapni: nem, és nem akart szopizni onnan. Ezért kénytelen voltam magam megpróbálni segíteni a láthatóan szenvedő Joplinon, és kézzel igyekeztem megszabadítani őt a fölösen felgyülemlett, és fájdalmasan feszítő nedűtől. Szegény sírt közben, próbált elmenekülni kezdetben, de később már csak megadóan tűrte, amit csinálok, és akár hiszik, akár nem, egy árva karmolást sem kaptam!!! Nagyon büszke vagyok rá! Két órán át borogattam is, mire valamennyire felpuhult a bimbó környéke, és Egoiste is éhesebb lett kissé. Ekkor végre sikerült elérni, hogy elkezdjen szopizni. Vicces volt hallani azt a hangos nyeldeklést, amint a szájába lövellő finom tejecske minden cseppjét igyekezett gyorsan a gyomrába irányítani. Közben pedig úgy mozgatta a füleit, mintha a hullámokban érkező tej elől kéne ritmusosan hátrarántania őket. Pár perc alatt végzett a munkával, amit én órákon át sem tudtam elintézni, s amikor végre Joplin is rázendített a dorombolásra, én is nyugodtan aluvóra térhettem abban a tudatban, hogy minden rendeződött.

2009. 05. 02.
Mostanra nyilvánvalóan kialakult a két kölyökben az, hogy mindenkiben megbíznak, aki a "családjukhoz" tartozik, és időről időre ők maguk is kezdeményeznek kontaktust velünk, emberekkel. Tegnap délután a szokásos közös játék után - ami egyébként most még általában pár percesre nyúlik csupán - egyik kölyök az egyik karomban, a másik a másikban szunyókált el. Ez elmondhatatlanul megnyugtató érzés, és azt hiszem, akkor is elaludtam volna én is, ha egyébként az előző éjszaka nem lett volna olyan mozgalmas, mint amilyen volt. 

Szóval, elég fáradt voltam, és elnyomott a buzgóság. Eközben kihúztam a karom Egoiste buksija alól, mire ő méltatlankodva nyafogni kezdett. Mikor ismét visszakapta az ölelő, emberszagú párna-takarót, megelégedéssel nyugtázta a tényt, s tovább húztuk a lóbőrt úgy egy órán át.

Antaeus pedig egészen odáig ment, hogy amikor a délutáni csendes pihenő végeztével letettem őt és testvérkéjét a földre, leült és rázendített az óbégatásra, amit addig folytatott, míg vissza nem tettem őt az ágyra, ami, ha akarom valóban ágy, de ha akarom, akadálypálya, ha akarom, játszótér csúzdákkal és ugrálóvárral egy, sőt, két kiscica számára!

2009. 05. 03.
Anyák napja lévén, amint a kis macska családot figyelgettem, eszembe jutotott saját kisfiam, mikor úgy 2 éves-körüli volt, és valamin bedühödve rám emelte a kezét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megüssön.  Jól emlékszem, hogy ekkor elkaptam a kis csuklóját, és úgy meredtem a szemébe, hogy tudom, semmi kétsége nem volt attól kezdve a gyereknek, hogy soha többé nem fog ilyesmivel kísérletezni.

Azért bújt elő régi emlékeim közül pont ez a jelenet, mert ma elcsíptem azt a pillanatot, amikor valami hasonló történt Joplin és Antaeus között is. A kis zsivány már a mamáján próbálgatja erejét: rámászik, lecsúzdázik róla, mögé bújik, ráugrik. Mindezt mérhetetlen türelemmel viseli Joplin, időnként gyengéden rápakolja a mancsát a gézengúzra, hogy lecsillapítsa kissé, de utána mehet tovább az ugra-bugra. Egyszer azonban alighanem túllépte a mama tűréshatárát a fiatalúr, azzal, hogy az anyja fülébe harapott. Joplin ekkor felvisított, és elkapta a fiatalurat, leteperte a földre, és büntiből alaposan megtisztogatta, mintha legalábbis ezzel a rendetlenkedést is le lehetne pucolni a kölyökről.

Azt hiszem, ugyanúgy, mint nálunk, az állatoknál is  nagyon fontosak ezek a korai tapasztalatok a későbbi viselkedésformák kialakulásánál, rögzülésénél. Ha nem  lenne a mama, aki időről időre  finoman, vagy, ha kell, nyomatékosan is, meghúzza a határokat: mit szabad, s mit nem; akkor nem alakul ki a megfelelő minta a kölyökben (gyerekben), s később, felnőtt fejjel már nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen korrigálni a hibás viselkedésformákat.

2009. 05. 04.
Ma Flagstaff ismét megpróbálkozott közel férkőzni a kölykökhöz, és ezúttal sokkal körültekintőbben járt el, mint legutóbb. Most akkor jelent meg a közelükben, amikor Joplin nem volt abban a helyzetben, hogy lecsaphasson hirtelen. Flaggy papa megállt pár méterre a kölyköktől, és mélyeket szimatolt a levegőbe, igyekezvén elcsípni az illatukat.

Antaeus - ki más?! - azonban nem mutatkozott ilyen óvatosnak, odaszökdécselt az apjához, és pimaszul pacsikat adott neki. Erre aztán Flaggy is felbátorodott, és alaposan körbeszaglászta a kölyköt, láthatóan abban reménykedve, hogy az új szerzet lehetőleg egy ivarérett nőstény. Hitetlenkedve igyekezett újabb és újabb illatmintákat szerezni, de nem és nem. Ez a valami nem ivarérett - kellett szomorúan konstatálnia -, de még csak nem is nőstény. Egyenlőre csak annyi bizonyos - gondolhatta - , hogy apró. Ja, és az is fix, hogy macska.

Ekkorra már Egoiste is nekidurálta magát, és odasettenkedett az ismerkedő est helyszínére, és ő is bemutatkozott az apjának, aki hamar elraktározta az ő szagmintáját is, és leheveredett a kicsik közé, mint valami babysitter, és akkor sem iszkolt el, amikor Joplin is megjelent a színen. Ezúttal magának a matriarchának sem adódott kifogása az ellen, hogy a kölykei bemutatkoztak a kandúrnak, sőt, úgy ítélte meg a helyzetet, hogy mostantól Flagstaff is kiveheti részét a gyereknevelésből, ezért kivonult a szobából, magára hagyva az újdonsült pesztrát a kiscicákkal. 

2009. 05. 05.
Ma négy hetesek lettek a kölykök. Antaeus 825 gramm, Egoiste pedig 812 grammos, ami igen szép súly ebben a korban.

Legfrisebb megfigyelésem, hogy Egoiste-nak kezd "kinyílni a csipája". Az eddig oly visszahúzódó legénykébe ma belebújt a kisördög! Vagy egyszerűen csak követi testvére példáját. Mindenesetre Joplinnak kezd meggyűlni  a baja a fiúkkal. Míg korábban egy anyai "tisztába tevés" úgy zajlott Egoiste esetében, hogy a kölyök  szinte önszántából hanyatt feküdt, és négy tappancsával az ég felé, hadonászva, megadóan tűrte a cica-toilettet, addig mostanra már ő is - ugyanúgy, mint Antaeus - ellenszegül, illetve játéknak tekinti a komoly beavatkozást. Rávetődik az anyjára, rágcsálja. Persze, Joplint sem kell félteni, mert egyszerűen rápakolja hatalmas tappancsát a renitenskedőre, és így, mintegy kényszerzubbonyba zárva, a kölyöknek semmi esélye a további ellenállásra.

Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy mostanra a kiscicák abba a korba léptek, amikor már egyre gyorsabban igyekeznek végezni a szopizással, egyre kevesebb időt szeretnek az anyjuk ellenőrzése alatt tölteni. Néha már-már az az érzésem, hogy végre eljött az idő, hogy minket, embereket jobb játszópajtásnak tekintenek, mint a saját fajtájuk-bélieket, és ha már elegük van a mami gondoskodásából, vagy már megunták a közös játékot, akkor hozzánk fordulnak, s nálunk keresnek valami kellemes szórakozási, avagy pihenési lehetőséget. (Jaj, úgy várom, mikor először az ölembe telepszik majd valamelyikük! )

UI: A Royal Canin értesített, hogy náluk is van immár kezdő csomag az új cica-gazdik számára, ezért ígéretemhez híven ismét rendeltem tőlük tápot.

2009. 05. 06.
Ma arról beszélgettem valakivel, hogy mi lehet annak az oka, hogy viszonylag sok ember allergiás a macskaszőrre. Erről a témáról lehet koncepciókat gyártani, de az a gyanúm, hogy az orvosok sem tudják egyelőre, hogy mi az allergiák oka. Azért alakult ki ez a véleményem, mert hallottam már sok-sok szakembert beszélni erről a témáról, és meglehetősen különböző véleményeket adtak elő. (A kedvencem közülük az, amikor az orvos végzettségű Horváth Ágnes, egykori szocialista egészségügyminiszter azt mondta, hogy az asztmás gyerekeknek nincs szükségük jó levegőre, hanem csak gyógyszerekre…No comment!)

De ez csak egy kis kitérő volt, mert a lényeg az, hogy megfigyeltem, hogy macskaszőr allergia leginkább olyan személyeknél alakul ki, akik korai éveikben nem kerültek szorosabb kapcsolatba macskákkal. Ismer valaki falusi, egyébként makk-egészséges gyereket, aki macskaszőr-allergiás, pedig volt mindig macska a családban?...

Mindezzel nem azért hozakodtam elő, mert azt akarnám állítani, hogy csakis azért kéne macskát vagy más állatot tartani minden kisgyermekes családban, hogy nehogy szőr allergiája, avagy asztmája alakuljon ki a gyereknek. Az állattartás nem csak ezért fontos. Hanem elsősorban azért, mert az állattól rengeteg dolgot tanulhatunk. Az ilyenkor általában felsorolt kötelességtudat, őszinteség, érzelmek kimutatása, miegymás mellett én megemlíteném a türelmet és a toleranciát is.

No, ez a gondolatsor száguldott végig az agyamon, amikor ma figyeltem a kis cicacsaládot. A kölykök ugyanis egyre ügyesebbek, és ebbéli tudásukat büszkén fitogtatják is, s ilyenkor időről időre bevadulnak, sőt, be is durvulnak. Joplin azonban soha nem jön ki a sodrából annyira, hogy ő maga is durva legyen, a kölykök pedig soha nem élnek vissza anyjuk türelmével. Ellenkezőleg, a Joplin részéről tanúsított szerető és elfogadó hozzáállás, legvégső esetben pedig  figyelem elterelés, mindig eléri célját, és hamar lecsillapítja, és a helyes magatartásra vezeti a kicsiket.

Na, ezt a kiváló gyermek nevelési módszert például nagyon jó lenne elsajátítani!!! :)

2009. 05. 07.
Még mindig nem tudnak önállóan feljutni a nagy ágyra a kis zsiványok. Ezen hiányosságukat azonban kiválóan kompenzálják azzal, hogy kifejezetten magas szintre fejlesztették az emberekkel kapcsolatban alkalmazott kommunikációs rendszerüket.

Egoiste felnyújtózik az ágy oldalánál, és kapirgászni kezd, amit oly állhatatosan végez, hogy előbb-utóbb lesz valaki, aki megszánja őt, és túllendíti terebélyes popsiját a holtponton, és ezzel már fenn is van a célhelyszínen!

Antaeus ezzel szemben nem vesztegeti energiáit testmozgásra az ágyra való feljutás érdekében. Ő úgy jelzi abbéli rosszallását, hogy közvetlen jelenléte nélkül zajlik néhány másodpercnyi idő, az ágy-játszótéren, hogy letelepszik a korábban felfedezett lesihelyre, ahonnan betekinthető a franciaágy teljes felülete, és ott rázendít a nyafogásra. Ilyenkor először vádaskodó hangon elsorolja sérelmeit. Ha azonban ez nem használ, és a gaz kétlábúak fittyet sem hánynak rá, akkor az arcára varázsolja Schrek kandúrjának könyörgő arckifejezését.

Ha valaki nem látta volna a filmet, az sajnálhatja, mert ez a mimika leírhatatlan, ámde valóban létező macska módszer, ami alkalmas bármilyen cél elérésére minden nővel és gyermekkel szemben bevetve, továbbá a férfiaknál is hatásos. Ám ez utóbbiak közül sokan úgy járnak el, hogy gyengeségüket leplezendő, ravasz módszerrel távolabbra csalogatnak másokat a szobából, ahol az ellenállhatatlan arcot öltött kiscica található, majd visszaiszkolnak a helyszínre, és akkor tesznek eleget a cica kívánságának, mikor mások nem látják őket. … Vagy azt HISZIK, hogy nem látják…

2009. 05. 08.
Ma helyosztó fordulóra került sor a női macskabírkózás felnőtt korosztályában.

Az előzmény egyrészt az volt, amiről már írtam is, hogy Angelina behízelegte magát a kölykökhöz, elhitetve Joplinnal, hogy ő csak fürdetőnőként fog szerepelni a kis család életében. Másrészt az is megelőzte a mai harcot, hogy Angelina felhízlalta önbizalmát azon, hogy az utóbbi időkben valahányszor Flagstaff a közelébe tévedt, hatalmas pofonokat lehetett neki kiutalni, anélkül, hogy a kandúr az ellenállás, avagy a rosszallása legapróbb jelét is mutatta volna. Tehát Flagstaff jólnevelt férfiúként megadóan tűrte a kismama agresszióját, és eszébe sem jutott bármilyen módon demonstrálni a valós erőviszonyakat, ami azért kész szerencse, mert ha akár csak enyhe felindulásból is rátenné a mancsát a nőstényre, nos azzal egészen biztosan megszűnne az Angelina részéről tanúsítható bárminemű izgés-mozgás.

Szóval, Flagstaff megadóan arrébbsunnyog minden támadás alkalmával, amit Angelina hibásan úgy értelmez, hogy erőfölényre tett szert vele szemben. Ezen felbátorodva aztán mára már annyira elbízta magát, hogy egy alkalommal, amikor éppen bent garázdálkodott a kölyköknél, és Joplin is feltűnt a színen, lekevert egy hatalmas pofont neki. Joplin azonban nem úgy reagált, mint Flagstaff tette volna, hanem megelégelve a kismama szemtelenkedéseit, megmutatta, hogy ki a főnök a háznál. Egészen a lakás másik végéig üldözte Angelinát, közben többször leteperte őt, annak érdekében, hogy kellőképpen mélyen bevésődhessen Angelina emlékezetébe, hogy a nőstények között kialakult erőviszonyok maradnak pontosan úgy, ahogy azt Joplin már korábban is kijelölte: első, második, harmadik - tehát érmes helyek - : Joplin.

2009. 05. 09.
Ma nem történt semmi érdekes.
                   

.


.

Csak vicceltem! MINDEN nap történik valami érdekes a kiscicák körül!

…legalábbis szerintem.

Ma például megtörtént a nagy lépés, vagyis a nagy ugrás.

Ma ugyanis mindkét kölyök rájött, hogy egy maine coon nem laca-pacázik holmi mászással, olyan egyszerű feladat megoldása érdekében, mint egy ágyra való feljutás! A maine coon egyszerűen: ugrik!

Úgy történt a nagy felfedezés, hogy Joplin feltelepedett az ágyra, és amikor a kölykök elkezdtek nyüszögni, és hívogatni őt, akkor odahúzódott az ágy szélére, de nem volt hajlandó lemenni  hozzájuk. A kölykök viszont nagyon megütköztek ezen, és még  nagyobb erőbedobással adtak hangot afeletti megbotránkozásuknak, hogy immár legalább 60 perce nem etette meg őket az anyjuk. Joplin azonban kitartott azon nézete mellett, hogy mostantól aki nem dolgozik, ne is egyék. Figyelte a kicsiket az ágyról, és hívogatta őket negédes hangon. Szerintem direkte cukkolta őket, és olyanokat mondott nekik, hogy "ma különösen fincsi a tejecske, ti meg nem kértek, na jó, ha nem, hát nem". A kiscicák kezdetben egyre hangosabban sopánkodtak, majd elszunyókáltak. Ébredéskor az anyjuk még mindig az ágyról hívogatta őket. Ekkorra vagy már annyira éhesek voltak, hogy feladták a makacs ellenállást, vagy leapadt annyira a pocakjuk, hogy lehetővé vált számukra a nagy ugrás! Mindenesetre először Antaeus, majd kisvártatva Egoiste is nekidurálta magát, és minden komolyabb erőlködés nélkül felugrottak az ágyra. Ezért a teljesítményért aztán olyan, de olyan dícséretet kaptak a mamitól, hogy a végére a szájuk sarkán csurdogált a jutalom!

2009. 05. 10.
Eddig a kölykök élete gyakorlatilag a hálószobában zajlott. Csak néha-néha hoztuk ki őket onnan. Ma azonban kipróbáltuk, mit szólnak vajon ahhoz, ha megnyílik előttük a tér, kitártuk a dupla szárnyú ajtót, és csalogattuk őket a nappaliba. Szép lassan győzött mindkettőjükben a kíváncsiság, és belopakodtak a felfedezésre váró területre. Alaposan megszaglásztak mindent, ami az útjukba került. A nagy kirándulást többen is élénk érdeklődéssel figyelték, de sem mi, kétlábúak, sem a négylábú rokonok nem avatkoztak közbe. Illetve lett volna valaki, akinek ellenvetése lett volna ezen szélsőségesen rendbontó magatartás ellen, de ő ki volt zárva a hallba. A nagy eseményt így aztán szegény Joplin csak az üvegajtón keresztül követhette nyomon. Felállt, leült, arrébbugrott, és ismét az előző két eljárás váltogatásával igyekezett elérni, hogy végre valaki észrevegye őt. Mivel azonban nem vezetett eredményre semmilyen békés módszer, két lábra állt, és a kilincset markolászta, közben pedig a lehető legsértettebb hangján kiabált. A kölykök mindeközben arra a következtetésre jutottak, hogy a kanapéra pont ugyanazzal a módszerrel lehet feljutni, mint az ágyra is, és ott is legalább olyan édesdeden lehet szundikálni is. Ezen elképzelésüket nyomban kísérleti bizonyítási eljárás alá vetették, és világrengető eredményt produkálva néhány pillanat alatt sikerült kétséget kizáró módon alátámasztaniuk a sejtést: úgy aludtak ott, mintha mindig is így lett volna korábban. Bezzeg más véleményen volt minderről a mami. Mikor végre valaki beengedte őt a nappaliba, azonnal felverte a kicsiket mély álmukból, és komoly szemrehányásokkal illette őket, amiért anyai kíséret nélkül indultak világjáró útra. Hamar megenyhült azonban, és rövid FEJMOSÁS  után a kölykök mellé gömbölyödött, és arra való tekintettel, hogy visszaállt a világ rendje, aminek legfontosabb törvénye, hogy a kiscicák szót fogadnak a mamájuknak, ő is békésen elaludt.

2009. 05. 11.
Már írtam arról, hogy milyen fontos az állatok szerepe a gyermekes családokban.

Ma egy számomra eddig ismeretlen aspektusát tapasztalhattam meg a macskatartás gyermeknevelésre nézvést figyelmen kívül nem hagyható pozitív hatásának: a macska stimulálja a gyerekek máskülönben nulla felé konvergáló tanulási hajlandóságát!

A következő eseménysor nyomán derült fény erre a csodálatos felfedezésre:

Hétfő lévén a híres Beatles dalt dudorászva léptem szerény hajlékunkba, arra vágyva, hogy ez a Hard-day's-night hoz majd némi nyugalmat, felüdülést. Ám, amint beléptem az ajtón, azonnal láttam, hogy porontyaim komoly személyiségtorzuláson estek át, avagy súlyos, lázas állapotba kerültek, ugyanis annak ellenére, hogy egy és ugyanazon szobában tartózkodtak, teljes némaságban kuporogtak a földön a TV előtt, ami nem is volt bekapcsolva. Tetézendő ijedelmemet, tankönyv volt mindkettő kezében, ráadásul, egészen úgy tűnt, hogy azt olvassák. Ekkor - úgy, ahogy minden anya eljárna ilyen vészhelyzetben - narancsot facsartam, teát főztem, közben mindkét gyerek szájába behajítottam egy-egy lázmérőt. De ahogy az már lenni szokott, a baj nem jár egyedül, pont most adta be az unalmast mindkét thermométer, egyik ugyanis 36,7-et, míg a másik pusztán 36,2 fokot mutatott. Más megoldást nem látván, nekik szegeztem a kérdést: mi lelt benneteket? Ekkor a kicsi lányom előbb a kanapéra bökött, majd pisszegve a szája elé kapta az ujját, hogy ne hangoskodjak én sem. A nagy csönd oka ugyanis nem volt más, mint két darab kandúr-kezdemény, aki a lakás legforgalmasabb, és legkeresettebb, sőt, állandó területszerző portyák által dúlt  pontján, a TV-vel szemközti kanapén terpeszkedve húzta a lóbőrt. A nagy némaság oka tehát sem nem lázas állapot, sem nem heveny személyiségmódosulás volt, pusztán csak a két törpincs álmának felügyelése :)

2009. 05. 12.
A nagy szabadság miatt szükséges volt a kölykök kipróbálása abból a szempontból, hogy miképp is állnak a cicatoalett önálló használatával. Kitettem nekik egy almost, és egyenként mindkettejüknek megmutattam. Nem állíthatom ezúttal, hogy az értelem látszott volna csillogni a szemükben. Ezért beletettem őket az edénybe, és a mellső lábaikkal az előírásos kaparó mozdulatokat elvégezve előadást tartottam nekik a kiválasztott hely kikotorásáról az alom kavicskái között.

Érthetetlen számomra, hogy ez az egyértelmű és hibátlan demonstráció hogyan lehetett félreérthető, de mindkettő elszántan falatozni kezdte az almot!!!

Felvilágosítottam őket tévedésükről, majd kitettem nekik egy tányérnyi baby tápot, és nagy várakozással figyeltem, ahogy majd szépen nekilátnak életük első szilárd ételének bekebelezéséhez. Várakozásom teljességgel meddő maradt, mivel a nyavajások továbbra is értetlenül néztek rám, és a pofijukon hatalmasodó kérdőjel csak tovább nőtt. Ennek az újdonságnak is bemutattam a helyes használatát, és cumpogva, lelkesedést mímelve elropogtattam pár szemet a megközelítőleg aranyáron beszerezhető eledelből. Erre ők ahelyett, hogy felkiáltottak volna: áááá, értjük, és hozzákezdtek volna végre az evéshez, mit tettek? Megértően konstatálták, hogy ez a két új edény a bennük lévő teljességgel fölösleges, és mindennemű használatra alkalmatlan matériákkal a gazdié, és ők maguk többé figyelemre sem méltatták azokat.

2009. 05. 13.
Sajnos, ma munkanap volt, így, nem tudhatom, kitől származik az a két foltocska, amit hazaérve a kiscicák almos edényében találtam, annak alapos vizslatása során. A tápos tányért viszont nem kellett különösebben hosszasan tanulmányozni annak konstatálásához, hogy valaki igen jóllakott ma. Az ugyanis majdnem teljesen üres volt, illetve Flagstaff az utolsó szemeket csipegette ki belőle, nagy elégedettséget érezve, amiért ilyen finom újdonsággal leptem meg őt. Megmondom őszintén, hogy hosszasan taglaltam neki, hogy a legtitkosabb vágyaim közt sem szerepelt, hogy ő egye meg a kölykök ételét, de továbbra is kitartott azon elmélete mellett, hogy mivel én ilyen kedves voltam, most aztán ő is hálával tartozik nekem, és rátelepedett a számítógép klaviatúrájára (arról mindkét irányban hosszan túlnyúlva), és fennhangon dorombolni kezdett.

Visszatérve most a kölykök cica-WC-használatához, az este folyamán még mindkettejüket láttuk bekuporodni oda, sőt, eredményt is produkáltak ám! A hátrahagyott foltot azonban eszük ágában sem volt betakargatni úgy, ahogy azt a nagyok teszik, és ahogy egyébként azt tegnap én magam is bemutattam nekik. Ezzel szemben, érdekes módon az étel mellett elvégezték azt a mozdulatsort, ami azt imitálja, mintha bekaparnák a maradékot, annak érdekében, hogy majd később visszatérve megegyék azt. Ez már csak azért is érthetetlen, mert továbbra sem ettek meg még egyetlen apró szemet sem belőle, így  azt hiszem, nem is sejtik, hogy a cicatáp, amivel ismét feltöltöttem a tányérjukat, ehető egyáltalán.

UI. Belémnyillalt a felismerés!!! Ez nem más, mint kritika a kölykök részéről! Szerintem tényleg nincsenek tisztában azzal, hogy a cicatáp ehető. Gondoljuk csak végig még egyszer: cicaalmot eszegetik, nem kaparják el. Cicatápot nem kóstolgatják, ámde elkaparják… Ezek ÖSSZEKEVERIK a két új edényt!

2009. 05. 14.
Flagstaff továbbra is a kölyöktápot favorizálja, ami azért meglepő, mert például a vemhes és szoptató macskáknak való eledeltől egyenesen viszolyog. Míg azt a nőstények lelkesen majszolják, addig ő megvetéssel a szemében figyeli, ahogy gyorsan elfogynak a ropogós falatok, és ő még csak kóstolóra sem méltatja azokat.

Miért van az, hogy ez a hozzáállás emlékeztet engem az emberi pasikéra?! Nem állítom, hogy mindannyian ilyenek, de akihez nekem van közöm, nagyon is! A női magazinban olvasott fogyókúrás recept alapján készült, kétes színű facsart zöldséglé például nyulaknak való szerinte, ám a kisbabának szánt banános-gesztenyés eperturmix egyenesen szükséges a férfiember jó egészségéhez és megfelelő erőnlétéhez…

Szóval Flagstaff teljességgel analóg módon utasítja vissza a vitamin- és nyomelem-bombának szánt ételkülönlegességet, ám az apró szemekből álló, még ember számára is finom illatú kölyöktápot nem veti meg egyáltalán! Ezért aztán két választásom van: vagy elzárom Flaggyt a kicsik közeléből, hogy mindenki a tudományosan kifejlesztett, számára legmegfelelőbb tápot fogyaszthassa, ám így szétszakítom a mostanra szépen összeforrott cicacsaládot, vagy hagyom őket együtt, és zsákszámra hordjuk haza a kölyök-eledelt.

Ezen utóbbi alternatíva mellett döntöttünk.

2009. 05. 15.
Kérdezték tőlem többen is már, hogy mennyire szedik szét a lakást a kölykök, mire elérik a három hónapos kort, mikor is új gazdáikhoz költözhetnek. Ez a kérdés nagyon is jogos, hiszen folyamatosan igyekszünk megelőzni a lakásban való komolyabb kártételeket. Szerintem ez úgy lehetséges, ha a kicsik mindig megkapják a számukra szükséges ingermennyiséget, valamint játszó területet. Úgy hiszem, hogy így elérhető, hogy ne rögzüljön bennük olyan hibás viselkedésminta, mely alapján feljogosítva éreznék magukat arra, hogy függönyökön csimpaszkodjanak, vagy bútorokat karmolásszanak.
Mivel pedig jelenlegi két gézengúzunk közül Antaeus a hangadó, eleddig őt figyeltük árgus szemekkel, hogy milyen csintalanságokat eszel ki éppen, és mindig próbáltunk számára olyan játékteret biztosítani, ami leköti az ő, és testvére figyelmét is. Így aztán, mivel őfiatalúrsága újabban azon tüsténkedett, hogy minél magasabbra kapaszkodjon a különböző, ám nem a számára kijelölt bútorokon, szükségessé vált az eddigi kisebb cicabútor mellé egy nagyobbat is beállítani a kölykök részére. Az eddigin szépen megtanulták, hogy a karmok élesítésére a kaparófa való. Nem is próbálkoztak ilyesmivel másutt. De most már olyan bútort kaptak, amelyiken három emeletnyit lehet mászni, nagyobb az odú, ahová be lehet bújni, van továbbá hozzá egy játszó henger is.
Remélem, hogy ezzel az új lehetőséggel sikerül megelőzni a fal- és függönyjárós gondolatokat…
Mivel célom eléréséhez igyekszem minden eszközt megragadni, ráadásként kipróbáltam az Egyik kopó, másik eb című filmből vett módszert is, és magam elé ültettem a két zsiványt, majd elsoroltam nekik: ez nem a ti függönyötök, ez nem a ti polcotok, ez nem a ti szekrényetek, illetve bemutattam nekik az új mászókát, és rámutattam, hogy ez a ti bútorotok. Azt is elmondtam még nekik, hogy a fotelt és a franciaágyat rendeltetésszerűen használhatják, végül részletesen kitértem arra, hogy melyek a nem rendeltetés-szerű használat fajtái, kiemelve a karom élesítést és pisilést, mint szélsőségesen hibás használati módozatokat az emberi bútorok vonatkozásában!

2009. 05. 16.
Egy hatalmas, mély karmolást kaptam az alkaromra. Az elkövető személye ismeretlen, még annak ellenére is, hogy forrónyomon indultam a felderítésére...

Az történt, hogy az éj leple alatt mindkét kölyök felszivárgott az ágyra. Ez önmagában nem lenne büntetendő cselekmény nálunk, ám valamelyikük az alkaromat használta párnaként, és erről elmulasztott engem értesíteni álmomban. Egy óvatlan pillanatban gyakorolni kívántam önrendelkezési jogomat, és a másik oldalamra próbáltam fordulni. Ez a szándék azonban heves nemtetszést váltott ki a jogosulatlan alkar-foglalóban, és alkalmi párnája után kapott, amikor attól meg akarták őt fosztani. Ez, a birtoka megtartása érdekében indított védelmező hadonászás azonban olyannyira túlterjedt az önvédelem határain, hogy általa akár egy vastagbőrűt is maradásra lehetett volna kényszeríteni.

Ekkor hatalmas sikítás hasított az éjszakába, amit szoros emberfogással villanykapcsoló csattanás követett. Ám a bűn elkövetőjének személye ettől még nem került lámpa-világra.

Az elém táruló látvány ugyanis a következő volt: Két édesdeden szunnyadó, nyilvánvalóan és bizonyítottan ártatlan macskakölyök gömbölyödött, szigorúan az ágy szélére húzódva, akikről még a legélénkebb képzelőtehetséggel megáldott, dühös gazdi sem feltétezhette volna, hogy olyan mély, hosszú, vérző sebet lenne képes ejteni, mint amilyet én kaptam valamiféle titokzatos, alattomos éjjeli szörnytől.

2009. 05. 17.
Ma jártak nálunk az első gazdi-jelöltek. Ezekről a látogatásokról nem írok részletesen most sem, és később sem tervezem, hogy bensőséges részletekre kitérjek..

Ám, az a reakció, amit az első idegenek jelenléte, érintése, miegymás kiváltott a kölykökből, nem maradhat említés nélkül. No, meg a nagyok hozzáállását is elmesélem.

Azt mondhatnám, egyáltalán nem zavartatták magukat a kicsik, és Flagstaff is hozta szokott formáját, azaz ott hevert saját önhatalmúlag kiválasztott trónján, a legnagyobb cicabútor legnagyobb polcán, és ott fogadta a hódolatot, és dícséretet. Joplin azonban már a bejáratnál bevizsgálta a jövevényeket, majd gyakorlatilag az egész látogatás során a nyomukban volt, és felügyelet alatt tartotta a betolakodókat. Sőt, egyszer nemtetszésének is hangot adott, és rászólt arra a személyre, aki túl közel igyekezett férkőzni a kicsikhez. Angelina ismét láthatatlanná vált, ami nem kis teljesítmény egyre terebélyesedő pocakjára való tekintettel.

Ezzel szemben, ahogy mondtam, a kölyköknek nem volt különösebb kifogása a látogatókkal szemben, bár a játék hevében leginkább eltűnedeztek a szemünk elől. Az igazi érdekesség nem is abban volt, ahogy a vendégek jelenlétében viselkedtek, hanem abban, amit a távozásuk után műveltek! Egoiste, akiért a leendő gazdi jelentkezett, egyfajta megnyugvással vette tudomásul a történteket, és olyan érzésem volt, mintha elfogadta volna azt, hogy esetleg ezek a mosolygós népek fogják őt magukhoz venni. Ám Antaeus magasabb sebességfokozatba kapcsolt hízelgés és törleszkedés terén! Szinte azonnal, amint kihúzták lábukat az ajtón az idegenek, mellém szegődött, és ha lepillantottam rá, lehuppant a földre, és félrebillent fejjel bámult rám. Ilyesmit nem csinált korábban, így nem tudtam másra vélni a dolgot, mint hogy esetleg érzi, hogy van keresnivalója nálam, és ha jól viselkedik, örökre nálunk maradhat…

Khm-khm…

... azt hiszem, esetleg akkor is,ha nem viselkedik jól...

2009. 05. 18.
Továbbra is rosszul viselem a hétfőket, és egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a hét napjainak ilyetén diszkriminációja már örökre így is marad nálam. Van viszont egy csodálatos, gyors hatásmechanizmusú gyógyhatású szer a stressz oldására, fáradtság elfeledtetésére. Ezek a következők: kismacskák hancúrozásának önfeledt, és bamba bámulása, valamint egy kád jó meleg, ám nem forró fürdő. Eme módszerek hatásfoka hatványozódik, ha kombináltan alkalmazzuk őket. Ez a következőképpen kivitelezhető: A fürdővíz megnyitása után nyitva felejtjük a fürdőszoba ajtót. Ez azonnal kiváltja a kíváncsi kiscicák azonnali benyomulását oda. Ezzel gyakorlatilag meg is valósult a módszerek egyesítése.

Ha engem kérdeznek, mint a módszer feltalálóját (e viszonylatban gyógyszerészt és kezelőorvost egyszemélyben), elmondhatom az eljárás ellenjavallatait és mellékhatásait is. Nagyon fontos például, hogy az alapanyagokat jól válasszuk meg! Nem ajánlott a víztől iszonyodó macska alkalmazása. A maine coon azonban szinte minden esetben kivételt jelent az általánosító főszabály alól, mely szerint a macskák nem szeretnék a vizet. Ők ugyanis kifejezetten imádják! Olyannyira, hogy származásuk helyén, az USA észak-keleti részén élő példányai nem is egeret cipelnek haza ajándék gyanánt a gazdáik részére szeretetük demonstrációja-képpen, hanem a tavakban, patakokban halászott apróhalakat. Így aztán ez a macska fajta szinte bizonyosan felhasználható az imént ismertetett hétfő-feledtető célra.

Alattomos mellékhatásai is vannak azonban a módszernek, éspedig: nem készül el időben a vacsora, illetve mértéktelen túladagolása esetén másnap hasi izomláz léphet fel, a felelőtlenül túlzásba vitt nevetgélés miatt.

2009. 05. 19.
Ma hat hetes a "C" alom. Egoiste súlya 1138, míg Antaeusé 1203 gramm. Ahhoz, hogy továbbra is tudják tartani növekedésükben ezt a bámulatos tempót, el kellene kezdeniük mást is fogyasztani, mint tejcsit.

Ők fogyasztanak, szegény anyjuk pedig fogy.

Jó ideje kapják ugyan a baby-tápot, de azt ugyebár az apjuk eszi meg az utolsó szemig, a kölykök torkán még nem csúszott le más, mint, az édes, és tápláló anyatej.

Máig!

Ma viszont végre sikerült őket rábírnom, hogy méltóztassák megkóstolni a cicakonzervet. Kezdetben mindkettő ódzkodott az újdonságtól, de én gonoszan bekentem az étellel mindkettőjük pofiját, és mancsát is. Így nem volt más választásuk, mint, hogy méltatlankodva bár a rajtuk esett alattomos erőszakon, de lenyalogatták a maszatot. Befejezve ezt a tevékenységet, odadöcögött hozzám mindkettő, és rám szegezte tekintetét. A következőket fogalmazták meg: Ez fincsi volt, gyere, kezdjük elölről! Ezután viszont már nem volt szükséges az előző drasztikus módszerhez folyamodni, elég volt az ujjamon kínálni még néhány falatot, utána már a tányérból is kicsipegették a finomságot.

Mindehhez már csak annyit kell hozzátennem, hogy a száraz és a konzerv kölyökmacska-eledel között tapasztalatom szerint az a legnagyobb, és legfontosabb különbség, hogy a száraztáp általában nem okoz kellemetlenséget. (Hogy pontosabban definiáljam, amit mondani szeretnék: nem szokott hasmenést okozni.) A konzervet azonban nagyon körültekintően kell kiválasztani, mert a kommersz fajták bizony komoly gondot jelenthetnek. (Ebbe a kategóriába tartozik sajnos a legtöbb, amit hirdetnek a TV-ben.)

2009. 05. 20.
Eddig nem esett még szó arról, hogy milyen a viszony a kölykök és Polina között. Ennek igen egyszerű oka van: Polina egyszerűen nem "ereszkedett" le a kicsikhez.

Mi magunk legalább olyan kíváncsian figyelünk mindent, ami Polinával történik, mint ami a kölykök körül zajlik. Polló - így hívja őt a kislányom - ugyanis egy polydactyl maine coon. Magyarországon ő az első, és azt hiszem, mindezidáig az egyetlen ilyen cica. Hemingway-nek volt ilyen, ezért "Hemingway macskának" is szokták nevezni őket.

Szóval, nem állítom, hogy a kölykök és a poly cica találkozásai eddig zökkenőmentesek lettek volna, de Polló nem ítélte említésre méltónak a kicsiket az élet legfőbb célja és értelme szempontjából; azaz, úgy vélte, hogy nem lehet játszani velük. Így aztán nemigen foglalkozott velük. (Amúgy is állandóan nagy a nyüzsgés, felhajtás a kölykök körül, ráadásul egy vérmes, Joplin nevű amazon fennhatósága alatt állnak állandóan.) Ma viszont átértékelte ezt az elhamarkodott ítéletét, és játékra kelt a kicsikkel. Azóta sülve-főve együtt vannak, és ha a két Chanel-legény még nem talált volna meg minden helyet a lakásban, ahová be lehet kotorászni, fel lehet kapaszkodni, be lehet bújni, akkor Polina mostantól lelkiismeretesen gondoskodik arról, hogy ez többé ne maradjon így.
A POLYDACTYLIÁRÓL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN
2009. 05. 21.
Ma kitelepítettem a két kislegényt a hálószobából, mert az egyben a szülőszoba is, és mostantól Angelina kapja meg a bérleti jogot.

Úgy számolom, hogy ha egy nappal azelőtt esett teherbe, hogy észrevettem rajta a tüzelés jeleit, akkor hétfőn fog szülni, de ha esetleg még korábban volt a titkos és tiltott randevú, akkor ennél még korábban is érkezhetnek a babák. Mivel pedig fontos, hogy a kismama már pár nappal a szülés várható időpontja előtt megismerkedhessen a nagy esemény helyével, épp itt volt az ideje a "C" alom tagjait kiköltöztetni onnan.

Bár hozzáteszem, hogy Angelina semmi jelét nem mutatja, hogy helyet keresgélne magának. Tudja jól a kis pimasz, hogy mosva, fertőtlenítve, glancba vágva várja őt a helyecske, neki semmi más tennivalója nem lesz, mint betelepedni oda, és hozzálátni az apróságok világrahozatalához. Miközben gazdi ott tesz-vesz, serénykedik, és mindent elintéz körülötte, úgyismint, szülész-nőgyógyász, dúla és bábaasszony egyszemélyben.

Egoiste és Antaeus viszont mit sem ért ebből, és talán rossz néven veszik, hogy más tör az ő pozíciójukra, ami ugyebár nem más, mint a FŐSZEREP.

Azt kell tapasztalniuk szegénykéknek, hogy a pótmami került a reflektorfénybe, míg ők az árnyékosabb második helyre szorultak. Mindezt - dícséretükre legyen mondva - csendes belenyugvással fogadják, sőt, talán egy kicsit hízelgősebbek is lettek mindketten. Talán azért, mert így gondolják visszaszerezhetőnek az elveszettnek hitt pozíciót…

2009. 05. 22.
Azt mondja a családom, hogy takarítás-mániás vagyok, és mosómaci. Ez nem igaz, sőt, aljas rágalom, csúsztatás! Csak egyszerűen óvom mind a két-, mind a négylábúak egészségét, semmi más nincs a dolog mögött. Majd egyszer ennek a részleteiről is írok, most azonban azért jutott mindez az eszembe, mert porszívózás közben Antaeus és Egoiste is levetkőzte a porszívó iránti iszonyát, ami azért nem csoda, mert az anyjuk egyenesen imádja a hangos masinát!

Joplin már a legelső nálunk töltött napon tanúsította ezt a furcsa vonzalmát. Úgy történt a dolog akkoriban, hogy félve kapcsoltam be a készüléket Joplin érkezésének másnapján, attól tartva, hogy szegény kiscica az új helyen, a sok-sok új benyomás, inger mellett egész biztosan meg fog retteni a zajos tevékenységtől. Várakozásommal szemben azonban, homlokegyenest ellenkező dolog történt: a kicsi Joplin odarohant hozzám, és félreérthetetlenül követelte, hogy mutassam meg neki a hangos berendezést. Mivel beállítható rajta a szívó hatás erőssége, a legalacsonyabb fokozatra állítottam, és úgy mutattam meg neki a cső végét, leszedve róla a szívófejet. Ő megszimatolta, s amikor rádöbbent, hogy a zúgó micsoda nem csak zúg, de be is szippantja az elé kerülő dolgokat - akár a cica mancsot is - lelkesen odatartotta elé előbb a hátát, majd a nyakát, farát, lábacskáit. Ez a szertartás azóta is minden alkalommal megismétlődik, ahányszor felvonulok a takarítás helyszínein. Így aztán nem is csak a por és a macskaszőr eltávolítása érdekében szükséges hetente 4-szer, 5-ször porszívóznom, hanem emiatt a vidám közös játék miatt is.

Antaeus és Egoiste egészen a mai napig viszolygott a zúgástól, de legalábbis tisztes távolból szemlélték anyjuk hancúrozását a vákuum előtt. Ma azonban megtört a jég és a két kölyök félelmét legyőzte a kíváncsiság. Mintegy egymást taszigálva egyre közelebb merészkedtek a szertartás helyszínéhez, láthatóan egyáltalán nem tartva immár a porszívótól, és érdeklődéssel szimatolgatták az anyjukat. A porszívóval köszönték, nem kértek 20 centis távolságnál szorosabb kontaktust, ám a berendezés kikapcsolása után alapos és mélyreható vizsgálatnak vetették alá a cső végét, és diadalmasan sandítottak rám, mintegy elhencegve, hogy lám-lám, legyőzték ezt a zúgó szörnyeteget, sőt, megmentették a mamit is, aki egész eddig annak félelmetes  markaiban vergődött.

2009. 05. 23.
Ha tegnap megtört a jég a porszívóval kapcsolatban, akkor ma egyenesen rianás zajlott a kölykök szárazeledelhez való viszonya tárgyában!

Nem ismételgettem ugyan az elmúlt napokban, hogy még mindig, és még mindig Flagstaff falja fel a naponta kiporciózott kétféle baby tápot, de ez nem jelenti azt, hogy ne így lett volna, és hogy ne kezdett volna már aggasztani ez a helyzet.

Úgy tűnik, most nagyon fogékony korszakába lépett a kicsik értelmi fejlődése, mert egyre-másra lépnek át olyan önmagukban hatalmasodó korlátokat, melyeknek eddig a közelébe sem merészkedtek. Tegnap a zajjal szembeni iszonyukat győzték le, ma pedig végre feltámadt bennük az érdeklődés a két piros cicatányér iránt is, melyeket eddig csak a papi látogatott. Először Egoiste settenkedett az apja közelébe, amíg az a kicsiknek szánt ételt habzsolta. Amikor végre Flaggy abbahagyta a "megélhetési bűnözést" (szegény, olyan ágrólszakadt, hogy kénytelen a másét megenni  ), Egoiste is megkóstolt egy kihullott darabot a tápból. Megdöbbenéssel az okos arcocskáján rágcsálta az apró morzsát, gondolván: "micsoda fincsi dolog ez, mekkora, de mekkora hiba volt eddig kihagyni!" Nosza, ezután már nem kellett őt többé nógatni, úgy vetette magát a tálkára, mint aki napok óta nem látott ételt. (Tiszta apja!) Na, ezt az új kalandot viszont már Antaeus sem hagyhatta ki, ő is közelebb lopakodott, és ő meg a másik tányérból kóstolt meg egy szemecskét. Na, mondhatom, hogy ő sem kivétel a főszabály alól, azaz ő sem olyan alma, amely messze esett volna a fájától. (Ami a macskaöröklődés-tan nyelvére lefordítva: ő is pókhas-cica-királyfi, mint a papája. )

2009. 05. 24.
Nem csak nekem tűnt fel, hogy a kölykök mennyire okosak és ügyesek manapság. Joplin is észrevette ezt, és kihasználandó eme fogékony időszakot, nagyon komoly nevelőmunkába kezdett. (Nem, mintha ezidáig elhanyagolta volna gyermekei értelmének pallérozását!)

Mert ugyebár egy valamire való cicamama feltétlenül megtanítja a gyerekeit vadászni. Ez azonban némi nehézségbe ütközik, amikor valakinek olyan szigorú gazdija van, aki őt ugyan kiengedi a gangra, és a zárt belső udvarra, de a kiscicáktól megtagadja ezt a lehetőséget. (Gazdi azt állítja, hogy kiscicáknak az oltásaik megkapása előtt nincs keresnivalója ott, ahol az emberek az utcai cipőjükkel grasszálhatnak fel-alá, még akkor sem, ha egyébként idegen cica, vagy bármilyen más állat véletlenül sem járhat arra.) Tehát adva van a komoly szülői elhivatottságból adódó kötelességtudat, és adott a szigorú gazdi…

Nehéz dió, nem mondom, de egy maine coon mama feltalálja magát a legnehezebb helyzetekben is. Különösen jól jöhet ilyen körülmények között két esemény. 1: egy molylepke feltűnése a nappaliban. 2: néhány szelet őrizetlenül hagyott sonka megjelenése az ebédlőasztalon. A teendő ekkor a következő: molylepkét meredt szemmel bámulni, és magunk mellé rendelni a cicanebulókat. Mikor végre szót fogadnak, és hajlandóak abba az irányba figyelni, ahonnan a molylepke ismételt felröppenése várható, meg kell nekik mutatni a repülő rovarok köztudomású és kizárólagos felhasználási módját, azaz szélsebesen rá kell vetődni, majd hagyni, hogy tovább vergődjön. Ezt a mozdulatsort addig szükséges ismételni, amíg a gyermek cicák is bele nem tanulnak. Amíg ők gyakorolják a lepke hajszolást addig a cicamama a következőképpen teszi magát hasznossá: gazdiék vacsorájához előkészített sonkából elcsen néhány szeletet, és a lepkeüldözésben kimerült gyerekek elé tálalja, hisz egy szem molylepkéből korántsem lehet úgy jóllakatni két gézengúzt, mintha egérfogás gyakorlásával sajátíthatták volna el a vadászat fortélyait. Ám a jól végzett munkáért igenis jár a nemes lakoma!

2009. 05. 25.
Hajnalban pontban 3 órakor fújt riadót Angelina. A szülődobozból nem kért, ehelyett az ágy melletti szőnyeget találta az egész lakásban a szülésre legalkalmasabb helynek. Rövid úton meggyőztem tévedéséről, és beteremtettem őt a szülődobozba. Az első kölyök három óra öt perckor már világra is jött. Addig azonban nem telt kifejezetten csendesen az idő… Ahogy jött a tolófájás, Angelina két lábra állt, s a mellső mancsaival belém kapaszkodott, s elkezdett üvölteni. Ezzel gyakorlatilag egyidőben én is visítottam, mint aki hullámvasúton ül, mivel a szülő nő szorítása plussz tíz karom a lábamba mélyesztve, belőlem is kihozta a legrosszabbat! Mindeközben a nappali hőség miatt az ablak nyitva volt, így nyilván az egész utca megelégedéssel konstatálhatta, hogy AglowCoonséknál megindult a várva várt szülés.

Mikor a kicsi kinn volt, Angelina visszaváltozott a szerény angyalkává, de annyira ám, hogy még a burok eltávolításával és a köldökzsinór elrágásával sem bajlódott. A nagysága szépen rám hagyta ezt a piszkos munkát. Elvégre is ezért ébresztett fel, nem igaz?! Ő megtette a maga dolgát, hadd csináljon valamit gazdi is, hisz már napok óta állandóan azzal jött, hogy így édesem, úgy édesem, mikor jönnek azok a babucik, mutasd a hátsódat, hadd nézze meg a gazdi… Tessék, most aztán nézze!

Ezért aztán gazdinak nem volt más választása, nézett, bontott, pucolt, vágott, mérlegelt, jegyzetelt. Ezután feltálalta a hamarosan megszülető méhlepényt a nagyságának, mivel annak elfogyasztása kiváló hatással van a hormonokra, segíti a későbbi méhösszehúzódásokat. Nagysága belekóstolt, de nem nagyon volt ideje az eszegetéssel foglalatoskodni, mert enélkül is kiválóan működtek a hormonjai, s már jött is a következő baba.

Hat óra ötven perckor minden kipucolva, puccban-parádéban; végeztünk a szüléssel, minden kölyök lelkesen szopizott, Angelina pedig, mint aki jól végezte dolgát, kimerülten szunyókált.

2009. 05. 26.
Az olyan pillanatokért igazán érdemes állatot tartani, mint a mai találkozó volt Egoiste és az új alom egyik babája között! Mikor kivettem a dobozból az egyik picikét, hogy vigyem őt a szokásos mérlegeléshez, Egoiste valahogy beosont a hálóba, és elkerekedett szemekkel bámulta a visongó hugicát. - Ilyet még nem láttam, mutasd meg, légyszi, légyszi! - könyörgött azzal az okos pofikájával, és nyomatékképpen odaült a bokám mellé. Félrebillentett buksival, kíváncsian szemlélte az eseményeket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam magamban: miért ne, lássuk, mi fog történni! Akármilyen színesen tudnék írni, akkor sem tudnám elmesélni azt a kedvességet, gondoskodást, ugyanakkor kíváncsiságot, ami a 7 hetes Egoiste arcáról, és egész testtartásából áradt az újszülött felé. Ezért aztán fotóztam. Íme két kép:

2009. 05. 27.
Van egy érdekes megfigyelésem a macskáimmal kapcsolatban, és biztos vagyok benne, hogy egy-egy momentumát sokan megerősíthetik. A teória a következő: Amíg egyetlen cica van a háznál, addig az a ház urának hiszi magát, és vérmérsékletétől, és fajtájától függően két fő hozzáállása lehet a családi mindennapokhoz.

Az egyik típus a fenséges. Ezek a cicák azt várják el, hogy hódoljanak nekik a kétlábúak, s időnként leereszkedően tudomásul veszik, ha megkapják mindezt.

A másik típust a nyomulósnak nevezem magamban. Ők azok, akik, míg együtt voltak testvéreikkel, és más macskákkal, nem mutattak különösebb hajlandóságot az iránt, hogy emberekkel szorosabb kapcsolatba bonyolódjanak. Ám amikor egyedüli négylábúként maradnak a háznál, megtapasztalva, hogy minden más cica eltűnt a környezetükből, mintegy attól rettegve, hogy esetleg ők maguk is eltűnhetnek, elkezdnek teperni ezerrel a gazdi kegyelmének elnyeréséért. Ők azok, akik varázsütés-szerűen megváltoznak, és az addig oly tartózkodó állatból a világ legkedvesebb, leghízelgősebb, legodaadóbb macskájává változnak át.

Nos, igen szórakoztató azt találgatni, kifigyelni, hogy a kölykök közül melyik melyik csoporthoz fog tartozni egykor. Ha sikerülne ezt előre jelezni, azzal sokat segíthetnék a kiscica kiválasztásában a leendő gazdiknak. Ugyanis a gazdik is két nagy csoportba sorolhatók a cicájukkal szembeni elvárásaik tekintetében. Vannak, akik azt szeretik, ha kedvencük minél inkább "cicás". Nekik a "fenséges" típusú macska a jó választás. Az emberek másik csoportja viszont inkább "kutyás" tulajdonságokat látna szívesen négylábú barátjában, nekik pedig a "nyomulós" típusú cicára van szükségük. (Bár halkan megjegyzem itt, hogy a mi cicáink többsége ehhez a második kategóriához tartozik. Talán egyedül Angelina sorolható a "fenségesek" közé.)

2009. 05. 28.
Úgy érzem, kezd állatóvodává válni a ház…

Kicsik itt, picik ott, nagyok mindenütt. Meg kell, hogy mondjam, hogy kifejezetten élvezzük!

Közben pedig abban bízom, hogy ez az öröm kitart mindaddig, míg új gazdikhoz nem kerülnek a kölykök… Mert az is tény, hogy most még könnyű a helyzet, hisz nekünk nemigen van dolgunk velük: A nagyobbak kész tündérkék, kedvesen játszanak, nem rongálnak semmit. A kisebbeket pedig a mami ellátja olyan odaadóan, és gondosan, hogy jobb annál nem kell. Sőt, ha hű akarok lenni a valósághoz, hozzá kell tennem, hogy Angelina túl is lő a célon a gondoskodásával. Időnként ugyanis költözik, és költöztet. Ez úgy történik, hogy időről időre nekiveselkedik, és átpakolja a kicsiket a komód alá. Sokat törtem azon a fejem, hogy mi lehet ennek az oka. Először arra gondoltam, talán nem tartja kellően biztonságosnak a dobozt. De ezt kizárhatjuk, hisz a komód alatt sokkal veszélyesebb a kicsiknek, hisz onnan szana-szét mászkálhatnak. Az sem valószínű, hogy azt a helyet nyugalmasabbnak hinné a mama cica, mivel egyrészt közelebb van az ablakhoz, ahonnan a kinti zajok beszűrődnek, másrészt ott sokkal nagyobb a "forgalom" is, azaz gyakrabban halad el mellette valaki. Végülis arra a következtetésre jutottam, hogy melege lehet a bélelt dobozban, és azért költözteti a kicsiket a parkettára. Megoldást így nem tudok nyújtani a problémájára, hisz a kicsiknek viszont nyilván nem tesz jót a hűvös és kemény padló. Úgyhogy szoros megfigyelés alá helyeztük Angelinát, és abban a pillanatban, ahogy újra és újra nekilátott a költöztetésnek, mi szépen vissza- és visszapakoltuk a kicsiket a helyükre. Ilyenkor nyaffantott egyet, de rövidebb-hosszabb időre beletörődött a megváltoztathatatlanba, majd hamarosan újra kezdte a lakcím-módosító hadműveletet. Megoldást a következő hozott: mindenhová szőnyeget és takarót terítettünk! Így egyrészt nem fáznak meg a kölykök, ha kikerülnek a dobozból, másrészt pedig nincs is tovább értelme a költöztetésnek. Nem akarom elkiabálni a dolgot, de úgy tűnik, ez a módszer jelenti az eredményes megoldást nomád természetű cicánk akciói ellen.

2009. 05. 29.
Egy ismerősöm azt írta nekem a minap e-mailben, hogy mosolyognia kellett azon, ahogy a honlapon "találgatom" a születendő kiscicák színét... És, mivel bejönnek ezek a tippjeim, ugyan adjam már meg neki az eheti lottószámokat!

...

Akár magam is mosolyoghatnék. De én inkább magán az észrevételen derülnék. De csak akkor, ha nem egy tenyésztőtől érkezett volna, mert így sokkal inkább szomorúságra ad okot, mivel illett volna, hogy legalább nagyvonalakban tájékozódjon az adott témában.

Csak röviden összefoglalva: a macskák színe öröklődő tulajdonság, s mint ilyen, genetikailag meghatározott!!! Nem "találgatás" tehát, amikor összeírom, hogy az adott szülőpártól milyen színű nőstények, illetve kandúrok születése várható. Persze, azt senki nem tudhatja biztosan, még ezen ismeretek birtokában sem, hogy milyen színű kölykök fognak születni pontosan, csak annyi fix, hogy milyenek nem, illetve, hogy milyen színűek lehetségesek egyáltalán.
A MAINE COONOK SZÍNÉNEK ÖRÖKLŐDÉSÉRŐL ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN

Azt is el kell mondani, hogy a maine coon fajtát nem színre tenyésztik. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan szín, amely kívánatosabb volna a másiknál. (Bár vannak olyan színek és jegyek, melyek kizártak. Ilyen például a lila szín és a fóka jegy.) A megengedett színek közül azonban nincs "jobb" vagy "rosszabb". Van viszont ritkább, illetve vannak divatosak. És ami a legfontosabb: bárkinek lehet kedvence!

Az ismerősöm fentebb írt leckéztető célú kiszólásával kapcsolatban van egy másik megjegyeznivalóm is.

Ez pedig a következő: NAGYON fontos lenne, hogy mindenki, aki tenyésztésre adja a fejét - legyen az bármilyen állat tenyésztése is - tegyen meg mindent azért, hogy a lehető legegészségesebb állományt alakítsa ki, és a választott fajta előnyére, és ne Hübelebalázs módra végezze a szelekciót. Fontos ez azért, mert, sajnos a leglelkiismeretesebb, legkörültekintőbb hozzáállás mellett is megtörténhet a baj. Hát még akkor, ha vaktában vágunk bele a munkába! Nem véletlen, hogy amikor kezdjük megismerni a természet titkait, akkor jövünk csak rá, milyen kis tudásúak is vagyunk valójában mi, emberek. Ha a tenyésztő azt a minimális erőfeszítést sem hajlandó megtenni, hogy megismerje és meg is értse a genetika legalapvetőbb szabályait, hogyan meri magát tenyésztőnek titulálni? Az ilyenek - véleményem szerint - sokkal inkább a szaporító kategóriába sorolandók.

Természetesen elismerem azt, hogy a hozzáértésnek a könyvekből megszerezhető tudás csak kisebbik része. De azt hiszem, legalább olyan fontos, mint a tapasztalattal begyűjthető. Lehet azzal érvelni ez ellen, hogy régen is folyt tenyésztés, akkor is, amikor a genetikának, és egyéb cifra tudományoknak még híre-hamva sem volt. Ez persze igaz, de akkor tegyük hozzá azt is rögtön, hogy mennyivel lassabban is haladt akkoriban az ilyen jellegű munka, mennyi beteg, hibás állat született és pusztult is el szörnyű kínok között! A mai tenyésztő ezért, ha nem alkalmazza a tudományos kutatások eredményeit, véleményem szerint egyenesen gonosz, hiszen vagy lustaságból, vagy tudatlanságból, vagy anyagi megfontolásokból - az eredmény szempontjából teljesen mindegy - gyakorlatilag középkori módszerekkel végzi a munkáját, annak ellenére, hogy lehetne sokkal modernebb tudással is. Azzal ugyanis, ha nem is tesszük meg a legminimálisabban elvárható lépéseket sem annak érdekében, hogy a mások által már bizonyított tényeket megismerjük, és felhasználjuk a jó cél érdekében, végeredményben ártunk a jó ügynek! 

Nem tudom tehát tenyésztőnek tekinteni azokat, akikben legalább a szándék nincs meg a tanulás iránt. Azokat, akik azt a fáradságot sem veszik, hogy megvásároljanak egy macskatenyésztéssel kapcsolatos könyvet, és elolvassák azt az első oldaltól az utolsóig!

...Ja, és még egy: Eszembe jutott az ismerősöm mondatával kapcsolatban egy közismert közmondás is, ami a bölcsesség és a fölösleges beszéd összeférhetetlenségét boncolgatja…




AglowCoons maine coon tenyészet mainecoon

Maine coon mainecoons kiscica


< a href="Kapcsolat.html" > Maine coon
< a href="Maine coon.html" > Aglowcoons < a href="Maine coons.html" > óriási Maine coon